AlmaFa Bútortippek

Adni JÓ!

Új közösségi teret kapott a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet toxikológiai osztálya

2019. július 18. - pannigotz

Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy átadtuk márciusban a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet toxikológiai osztályán az új helyiséget, egy közösségi szobát, melyben ezentúl kényelmesen tudnak a gyerekek étkezni, játszani, mesét nézni, együtt lenni.

img_5783.jpg

A gyönyörű színes bútorok az Almafa Bútorstúdió tervei alapján, az ő kivitelezésükben, az Akrilfront Kft valódi akril bútorajtóival készültek. Valamint, hogy teljes legyen a kép, Electrolux felajánlott két csodás, új hűtőszekrényt is a gyerekeknek. Fontos kiemelni, hogy az Almafa Bútorstúdió a közösségi médiában való felhívása révén, megannyi játékot, könyveket, egy dvd lejátszót és sok-sok mesefilmet adtak lelkes adományozók az osztálynak, hogy öröm volt nézni az összefogás erejét, és természetesen a gyerekek arcát.

A helyiség régen egy nem működő gépház volt, igen rossz állapotban, amit raktárnak használtak. A gyerekek a folyosón a falhoz tolt asztaloknál ettek, így a Toxikológia akkori vezetője, Dr. Almássy Zsuzsanna álmodott egy nagyot és megvalósította egy csodás összefogással álmát, hogy a beteg gyerekek kényelmesen tudjanak enni és játszani gyógyulásuk ideje alatt.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. vállalta a felújítást és a nyílászárók cseréjét, Dunnhumby csapata kifestette a szobát és mókás táblákat tervezett az osztályra ezzel színesítve a folyosót is, és végül az Almafa Bútorstúdió berendezte színes bútorokkal, asztalokkal és székekkel valamint megtöltötte mókával és élettel a helyiséget. Az eredmény magáért beszél, mint ahogyan a képeken is látszik.

A kezdeményezés megkoronázásaként ma csatlakoztak az átadón a gyerekek örömére hozzánk a Mi kis falunk sztárjai, Ripli Zsuzsi és Szabó Győző, valamint Szatmári Orsi énekesnő, akikkel előszeretettel fotózkodtak, mókáztak a kicsik. Szuper délelőttünk volt sok nevetéssel és örömmel.

Köszönjük a lehetőséget, hisz adni jó!

A bejegyzés trackback címe:

https://almafabutortippek.blog.hu/api/trackback/id/tr3014968800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.